2008. december 11., csütörtök

Az én "kikötőm"


6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Azért szeretem a kikötődet, mert olyan csöndes és nyugodt. Az ember órákig bele tud feledkezni, ahogy a fény játszik a fodrozódó vízfelületen - csak nézi, nézi, mintha mágnesként vonzaná a tekintetét.

Föld elem vagyok, tűz ascendenssel... mégis, végtelenül szeretem a másik két elemet is, a vizet és a levegőt is. Talán azért, mert megvan bennük az, ami a másik kettőben nincs, emiatt csodálom és tisztelem őket, felnézek rájuk - vagy éppen órákig elnézem őket.

S most itt lógatom a lábamat az őszi, elhagyott kikötőben, csendben, egy vitorláshajóról a vízbe lógatva a lábamat. Néha megbolygatom a nyugodt víztükröt és beledugom az ujjam, hagyva, hogy szétfussanak a koncentrikus körök, mint amikor egyetlen apró szikra lángra lobbantja a farakást.

Az jutott eszembe, hogy az ember legkisebb tettének is néha messzemenő következményei vannak. Egy kis parázs lángra lobbanthatja az erdőt, egy lepke szárnycsapása kavarhat hurrikánt, és még sorolhatnám.

Szeretem ezt a fotódat, mert gondolatokat ébreszt, épp úgy, ahogy elgondolkodok, ha egy vitorláshajó szélén egyedül ücsöröghetek a kikötőben. Nem szeretem, ha ilyenkor megzavarnak... csak ücsörgök... mert éppen akkor az esik jól.

Néha a legegyszerűbb dolgok a legnagyszerűbbek. Eszembe jutott Jang Deok néhány mondata a kedvenc sorozatomból. Megvan bennem a tűz szenvedélye, de sokszor hiányzott belőlem a víz józansága. Megtalálni a helyes egyensúlyt... bizony, nem könnyű feladat.

Főfüge írta...

Nagyon szépet, és szépen írtál!
Ismerve(?) Téged, nyugodt, letisztult gondolatok.
Még a leírtakon gondolkodtam, addig zenét hallgattam és néztem a saját képemet, ami az egyik legkedvesebb, és a dicséreteket hál' Istennek nem direkt és azonnal szórva, (nem tudom mire várnak!) kapom, de kapom! Nem ám direktbe, mert az nekem is gyanús lenne!
Érezhető lelketsímogató adagolásba.

Annyi dolgot kavartál fel a soha le nem ülepedett lelkembe, hogy jön, a sokat leírt megszokott dumám: Egyszer majd írok erről is, csak szólj!

Hát? Szólj! Mert alszásilag elég jól állnék, ha nem kellene lefeküdnöm!

Addig, csak lógasd a lábadat, ez egy szabad kikötő! Iszapot ne keverd fel, ha lehet! Érezd magad jól!
Az én "kikötőm" a lánc, egyenlőre, de remélem fogunk még fürdeni, a kikötőmbe!

Pussz!

Névtelen írta...

Ez a kép most nagyon jól jött, phu! Jó egy ilyen kis csendes kikötö :o) jól megfogtad ezt a kis részletet, órákig tudnám nézegetni ezt a fényképet!! Kristina

Főfüge írta...

Örülök, ha tetszik Krisztina!
Nézegesd, csak bátran, ameddig, csak tetszik, ha meguntad, csinálok másikat!:)))

http://pixinfo.com/cikkek/fujifilm_finepix_s100fs
Ezt pedig olvasd el vagy háromszor!!! Oszt indulhat a párbaj! Én meg majd rajzolok!

Névtelen írta...

Kedves Föfüge, köszi lehet, hogy többször kell elolvasnom mint 3 :o), ez örült bonyolult :o( nekem, de majd igyexem, nem hajt a tatar :o) addig meg meg amilyen telhetetlen vagyok tovabbi ehhez hasonlo, nyugis kepet szeretnek itt Nalad talalni :o) kristina

Névtelen írta...

Szia Föfüge, szerintem marha jo lett a blogom!! Nagyon köszi a fotokat!! A rakpartos :o) a szivemhez nött akkor is ha nem is rakpartos :o) Kristina